A hagyományoknak megfelelően kőkemény edzőtáborral készült a szezon kihívásaira Valter Attila. A csömöri bringásnak fülig érhet a szája, hiszen ilyen előzmények után csak jól sikerülhet az év a Team Visma | Lease a Bike színeiben.

 

Miközben a Team Visma | Lease a Bike csapatának egy része már Ausztráliában versenyez, addig a többiek - Valter Attilával a sorban - még a szokásos januári felkészülést végzik, amelyet ezúttal is rengeteg pozitívummal abszolvált a gárda.

 

- A szokásos január. Amióta az eszemet tudom így telik az év eleje – írta a közösségi médiában a holland sor magyar kerékpárosa, Valter Attila. – Megunni nem lehet, csak egyre jobban szeretni. Már annyiszor leírtam, hogy ez volt életem legjobb edzőtábora, hogy most nem fogom. De amúgy lehet ez volt az. Minden a terv szerint alakult, szerencsére az egész csapat probléma vagy bukás nélkül van túl ezen a táboron is. Még a tavalyinál is jobb körülmények között tudtunk készülni, új szakemberekkel, séfekkel és versenyzőkkel bővülve. Még egy pár edzés hátra van az első versenyemig, az UAE Tourig.

 

Hajrá, Attila!