Csömör Nagyközség Önkormányzata a helyi intézmények, így többek között a sportlétesítmények zárvatartásának júniusig történő meghosszabbításáról döntött a koronavírus-járvány mielőbbi megfékezése érdekében.

 

Fábri István polgármester – előzetesen konzultálva a képviselő-testület tagjaival és a jegyzővel, illetve egyeztetve az érintett intézmények vezetőivel – meghosszabbította a helyi óvodákban és a bölcsödékben a március 16-ával elrendelt rendkívüli szünetet, emellett döntés született a Csömör Sportcsarnok és a Csömöri Szabadtéri Sportközpont, illetve további közösségi életet szervező intézmények május végéig történő zárvatartásáról.

 

- A napról napra történő újratervezés lényegében éppen az értelmes tervezést teszi lehetetlenné - mondja a polgármester. - Konzultálva ezért a helyi nevelési és közösségi intézmények vezetőivel, úgy döntöttünk, hogy a március közepétől érvényben lévő rendkívüli szünetet meghosszabbítva, április és május hónapra is bezárjuk ezeket az intézményeinket. A központi kormányzati intézkedésekre és a hivatalos tájékoztatásra, illetve az állami népegészségügyi szervek előrejelzéseire tekintettel úgy véljük, hogy ebben az időszakban a gyermek intézményeink bezárása a járvány minél hatékonyabb megfékezését szolgálja. Természetesen folyamatosan figyelembe vesszük majd az iskolákra vonatkozó állami döntéseket is. Ezenkívül nincs értelme kulturális, sport és egyéb közösségi rendezvényeket, programokat tervezni a településen, mint ahogy a csoportos sport és egyéb foglalkozások, edzések, táncpróbák stb. megtartása sem javasolt járványügyi szempontból. Minden intézmény és munkavállaló, illetve az ott működő közösségek számára egyértelmű helyzetet, tervezhető időszakot jelent, ha határozottan kimondjuk: nyárig az intézmények nem nyitnak ki és elmaradnak a település közösségi eseményei is.