A Csömöri Pingpong SE bebizonyította, nem véletlenül kapta meg a Sportbálon a 2013 legjobb csömöri csapatának járó díjat. Újabb három győzelmet húzott be a brigád, melyek közül az egyiket a második helyezett ellen. Szokás szerint Dr. Arató György beszámolója következik.

Csömöri Pingpong SE - Albertirsa 14:4

A 14 .fordulóban azzal az Albertisrával kerültünk össze, akit még soha nem sikerült legyőzni. Kemény ellenfélnek ígérkezett, ráadásul Albertisra a soraiban tudhatta Lőrinczi Károlyt, aki még nem szenvedett egyéni meccsen vereséget a bajnokságban. Egészen mostanáig. Mert most bizony szenvedett. Nem is egyet, hanem mindjárt kettőt. De haladjunk sorjában. Ilyen előzmények után mondhatni ismét történelmi jelentőségű győzelmet arattunk. A párosokat hoztuk, mindkettőt elég simán. Aztán jött az első egyéni kör. Jött Volly György és idegölő meccsen 3:2-re verte Lőricnzit. Az első egyéni kör után 6:0 arányban vezettünk, a második egyéni kör után 8:2 volt az állás. Ezután álltam be én is csereként játszani, mert innen már tutira nekünk állt a zászló. Demeter Miki még feltette az i-re a pontot, ő is megverte Lőrinczit 0:2-ről 3:2-re.

Felejthetetlen nap volt.

King-Pong SE II. - Csömöri Pingpong SE 5:13

Százhalombattára abszolút esélyesként érkeztünk, és hogy mindenki kapjon több játéklehetőséget, a Benkó, Demeter, Arató Czeiz összeállításban kezdtünk, csereként pedig két egyéni kör után beállt Kun Imre is játszani. Ilyen összeállításban is magabiztos győzelmet arattunk, a győzelmet pedig meccs után egy közeli étteremben ünnepeltük jelentős mértékben lefogyasztva az étterem sörkészletét.

Miután Maglód I. pontot veszített Dunaharasztival szemben, szép csndben felkúsztunk a negyedik helyre, ez persze még képlékeny dolog, mert egyenlőre csak játszaaránnyal előzzük meg az azonos pontszámú Maglód I. csapatát.

Csömöri Pingpong SE - Nagykátai ASE II. 10:8

A második helyezett ellen nyerni nem rossz dolog. Volly, Demeter és Nyilas ismét nagyot alkotott. Pedig pocsékul kezdődőtt a találkozó, mert mindkét páros meccset elbuktuk. nagyon kiélezett meccs volt, melynek során egy komoly vitára is sor került, mert az egyik nagykátai játékos kézből szervált, ami nem szabályos. Ennek ellenére is sportszerű hangulatban zajlott a találkozó és miénk a két pont, amivel igen nagy lépést tettünk a negyedik hely őrzése felé, és matematikailag megmaradt az esély a dobogós helyezésre.

A következő meccs hazai pályán Gödöllői Egyetemi AC VI. ellen lesz március 1.-én 10 órakor.