Atlétika

Példakép a csömöri salakon

Újabb példaképtől tanulhatnak atlétáink a salakpályán: a 15-szörös magyar bajnok, Kácser Zita heti rendszerességgel tréningezik Csömörön, ahol szakosztályunk fiatal tehetségeivel egymást segítve készülnek a versenyekre.

A 124. felnőtt atlétikai magyar bajnokságot a fővárosi MTK Lantos Mihály Sportközpontjában rendezték meg. A 38 versenyszámra 516 nevezés érkezett, az indulók között a Csömör KSK junior-válogatott tehetsége, Csák Tamás is ott volt.

Két érem Nógrádból

Nógrádban került sor a FutaPest terepfutó versenysorozat újabb állomására, ahol a Csömör KSK atlétái két érmet is szereztek: Zólyomi Kinga ezüstéremmel tért haza, Kiss László pedig korosztályában egy bronzérmet nyert.

Az időjárás megkegyelmezett a III. Regionális atlétikaverseny mezőnyének, elkerült az eső és enyhe szélben rendezhettük meg a minden évben népszerű viadalt. Címvédő csömöri csapatunk óriási csatában ezüstérmet nyert, a kupa pedig ismét a váciaké lett!

Május 17-én megrendezésre kerül Csömörön a III. Regionális atlétikaverseny, amelyre számos helyről érkeznek a nevezések, a helyi gyerekek mellett a környék iskoláiból is rajthoz állnak. A sportélmény mellett a remek díjak garantálják a motivációt.

A VI. Nyílt hegyifutó maratoni országos bajnokságnak az Eger melletti Felsőtárkány adott otthont a Bükk lábánál, ahol a futók többféle táv közül választhattak. A klasszikus, 42,2 és a 16,2 kilométeren is tapsolhattunk csömöri aranyéremnek.

Szőlőtőkék közt

Az szinte megszokott, hogy a CsömörSport rutinos atlétája, Bosznay Diána dobogóra áll azon a versenyen, amelyen elindul, a legutóbbi esetben azonban még őt is meglepte, milyen jól teljesített Szekszárdon, a 9. Borvidék Félmaratonon.

Párás, de kellemes időben versenyeztek a 10 000 méteres ob indulói Budapesten, a Vasas Pasaréti úti atlétikapályáján, ahol a fiatal csömöri középtávfutók is érdekeltek voltak a korosztályos rajtnál. Csák Tamás révén bronzérmet ünnepelhetett a szakosztály.

Nyerte a korosztályát

Szigetmonostoron rendezték meg a FutaPest-sorozat újabb állomását, ahol a CsömörSport színeiben induló Szoboszlay Tamás győzött a korosztályában rövid távon, abszolútban pedig a hatodik helyen zárt a versenyen.

Leküzdötte a Mátrát

A Mátra lábánál fekvő Szurdokpüspökiből indult és ide érkezett a Muzsla Trail 2018 hegyifutóverseny mezőnye, amelynek a csömöri Sportbálon az év atlétájának megválasztott futó, Zólyomi Kinga is tagja volt. Sőt, ezüstéremmel fejezte be a versenyt!

A csömöri atlétika szakosztály büszkesége, a korábbi serdülő-válogatott középtávfutó, Csák Tamás ragyogóan szerepelt a budapesti Diákolimpián. Győzött 1500 méteren, ezzel a teljesítménnyel pedig bejutott az országos döntőbe!

Egyre népszerűbb és látogatottabb versenyeken lakják be az atléták a Csömöri Szabadtéri Sportközpont salakos atlétikapályáját. A hagyományos Regionális atlétikai csapatbajnokság előtt április végén Diákolimpiának adunk otthont.

Oldalak