HORTI GÁBOR BLOG - A Veszprémről meg azt tartották, hogy ha most nem, akkor talán soha nem lesz meg a végső diadal Kölnben. Senkinek meg nem fordult a fejében, hogy itt kérem, bármi más előfordulhat, mint a kupasiker.

 

Annyira egyszerűnek tűnt minden. Ragyogóan meneteltek mind a ketten. A győriek imponálóak voltak, idehaza kegyetlenül visszavágtak mindenkinek. A fradista lányok, míg élnek emlékezni fognak arra a részre, amikor a BL-ben at ETO micsoda fölénnyel ütötte ki őket. Nem volt ellenfelük. Azt hirdették, most nem lehet más a bajnok. Így is játszottak, így nyertek meccseket. Olykor nyögve, de arra gondolt mindenki, ez csak megerősíti a nemzetközi magyar csapatot. Pláne, hogy a Final Four Budapesten pont jó kis segítségnek tűnt. A híres győri közönségnek nem távolság, a többiek meg kit érdekelnek!

 

A Veszprémről meg azt tartották, maguk a kézilabdás szakemberek, hogy ha most nem, akkor talán soha nem lesz meg a végső diadal Kölnben.

 

Senkinek meg nem fordult a fejében, hogy itt kérem, bármi más előfordulhat, mint a kupasiker. A győri kupasiker. A szezonbeli játékuk után csak az igazán rosszindulatúak, a Muppet Show-ban látott két zsörtölődő öregúr szintjén lebegők vijjogtak. De nekik ez kötelező. A döntő első napján a győzelem a Podgorica ellen, az utolsó pillanatban kicsikart győzelemmel akár az akarat, a szív diadala volt. Csak egy kicsit recsegett a gépezet. De a szerkezet tovább vitte a csapatot. A románok ellen senki sem gondolta, hogy balsors lesz a vége. A balsors a ravasz dán edzőben öltött alakot, meg a légiósokban. Akik elhitték, hogy itt aztán nincs veszítenivalójuk. Főként, hogy a körömszakadásig dolgoztak, visszajöttek, nyertek. Árulkodó volt látni, hogy a magyar csapat tagjai a büntetődobás előtt feszültnek tűntek, míg a románok extázisban készültek. Hát beütött. A sajt kiéneklése, a düh keserűsége, a csalódás elfogadhatatlansága, a beletörődés kegyetlensége.

 

A Veszprém esete még cifrább. Az elődöntő a fináléhoz képest szóra sem érdemes. Ami viszont a Kielce ellen történt, felfoghatatlan. Plusz kilenc gólról katasztrófaszerű összeomlás. Személyiségölő gyilkosság. A korai öröm, brutális végjátéka kinyírta mindenkiben a józan gondolkodást. Aztán az oroszrulett-szerű hétméteres dobás elsöpört mindent. Mindent! Az egész év brutális menetelését, a hihetetlen előny sajgó nyomorúságát, az elpazarolt év ürességét! Az óriási elvárást. Maradt helyette a fájdalom, a döbbenet, a sóhajtozás, értelmetlen nézelődés. Mi történt? Mi ez? Miért kétszer is a magyar csapat járt pórul ebben az évben a döntőben?

 

Hol a hiba, mit kell tenni, hogy ez a dupla bukás ne ismétlődjön meg?

 

Igen, bukás. Mert mindkét együttesnek az ezüst csalódás.

 

HORTI GÁBOR