Ismét személyes látogatást tett a Csömöri Karate Szakosztálynál Tran Sensei 7. Danos Wado-Ryu mester, aki szemináriuma keretében foglalkozásokat is tartott Torontáli Róbert tanítványainak. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is remekül sikerült a látogatása.

 

A Csömöri Karate Szakosztály vezetőedzője és a Mester személyes barátja, Torontáli Róbert évről évre meghívja Magyarországra Tran Sensei 7. Danos Wado-Ryu mestert, akitől rengeteget tanulhatnak az érdeklődők. Így volt ez ezúttal is, érthető, hogy szakvezetőnk elégedettségének adott hangot a szeminárium utáni értékelésében.

 

- Ilyenkor sok idő jut a személyes beszélgetésekre, nem csak nekem, hanem a közös programon megjelent tanítványoknak is - mesélte a szakvezető. - Edzettünk hagyományos módon és most először gyakorló kardokkal is. A Mester elutazása után, ezt a köszönő üzenetet írtam a tanítványoknak, ebben minden benne van:

 

„Nagyon örülök, hogy a világ egyik legjobb Mestere tanított minket. De, még jobban örültem annak, hogy a teremben csak olyan tanítványok voltak, akik őszintén érdeklődtek, tanulni és fejlődni akartak. A jó motiváció és a befektetett munka mindig meghozza gyümölcsét. Remélem mindenki számára világos, hogy mekkora kincs részese. Mester nincs tanítványok nélkül, köszönöm nektek a támogatást. Remélem azt is, hogy a tudatában van mindenki annak, hogy a tudás csak annyit ér, amennyit meg tudunk valósítani belőle. De, még az is kevés, minden hiába, ha a tudásunkat nem adjuk tovább. Akik velünk voltak, azoknak nagyon köszönöm és őszintén kívánom, hogy a hétvégén kapott kinccsel a lehető legjobban bánjanak. Váljatok mind nagy mesterekké, a lehetőség adott! Hálásan köszönöm a hétvégét!”

 

Ez a kincs, hihetetlen, de itt Csömörön hozzáférhető. Bárki részese lehet, aki méltó rá, aki szívesen velünk tart. Szerencsére, csak a méltó tanítványok maradnak ezen a kiváltságos úton, a többiek elkopnak, mert ez az út nehéz, tele van kihívásokkal, nincs könnyebb út a sikerhez. De, akik kitartanak, már nem keresnek máshol boldogulást, nincs miért.

 

Gratulálunk a sikeres hétvégéhez!