Október 23-án rendezte meg a Magyar Karate Szövetség az Ippon shobu országos bajnokságát, ami a kategória legrangosabb hazai versenye. A csömöri karatékák közül többen is felállhattak a dobogóra.

 

A Sárvár Kupa országos karateverseny 20 éve indult útjára, létjogosultságát igazolja, hogy versenysorozattá nőtte ki magát. A pandémiás helyzet miatt tavaly nem sikerült megrendezni, de idén lehetőség volt a folytatásra, a tavaszi eseménycsend miatt ráadásul ez országos bajnokság is volt. A Magyar Karate Szakszövetség által kiírt eseményt a stílusszövetségek megállapodása alapján ebben az évben a Magyar JKA Karate Szövetség rendezte karöltve a helyi Sárvári Shotokan Karate Egyesülettel.

 

A rendezvényen az SKS-SKDUN és az SKI Hungary tagjai is részt vettek, illetve a Tempo Karate Klub a FUDOKAN Szövetséget is képviselte. A versenyen tiszteletét tette Juhász Ferenc, a Magyar Karate Szakszövetség Alelnöke, Dudás Lajos, az MKSZ Bírói Bizottságának vezetője és Büki Péter, a Magyar Budo Magazin tulajdonosa. Az esemény a MJKASZ válogatott eseménynaptárában is minősítőként szerepel, amely színvonala, szerkezete és népes mezőnye alapján megfelelő gyakorlási és megmérettetési lehetőséget biztosított. Az utánpótlás kategóriákban lehetőség volt a kezdő, rutintalan versenyzők indítására. A magasabb korcsoportokban engedélyezettek a felnevezések, így a felkészültebbek a következő korosztályban is kipróbálhatták magukat. Új kategóriák is kiírásra kerültek azon karatékák számára, akik kedvet éreztek a megmérettetéshez, de eddig még nem nyílt rá lehetőségük. Természetesen a kiírásban szereplő engedélyekkel és feltételekkel.

Hazánk minden részéről érkeztek nevezések: 27 csapat 156 versenyzője 265 nevezést adott le egyéni formagyakorlatban és küzdelemben. A rendezvény korrekt és sikeres megrendezéséért 25 minősített bíró és 30, a rendezvényen foglalatoskodó segítő gondoskodott. A színvonalas rendezvény idén debütált Sárvár új létesítményében a Sárvár Arénában. A modern és impozáns létesítmény méltó helyszínt biztosított az eseménynek. Újdonságként a nézők LED-falon is figyelemmel kísérhették a küzdelmeket és élő online közvetítés is zajlott.

 

A mérkőzések 3 küzdőtéren folytak korcsoportonként, nemenként és versenyszámonként. A viadalon egyéni kategóriákban lehetett indulni formagyakorlatban, egyéni kötött és szabad küzdelemben. Az életszerű Ippon Shobu (egy döntő találatig) szabályrendszert alkalmazzák, ezért Sárváron is ennek jegyében zajlottak a küzdelmek. A Csömör KSK karateszakosztálya a következő eredményekkel büszkélkedhet az országos bajnokságról: a 12 éves Pálvölgyi Kristóf hozta a szokásos formáját és Katában (formagyakorlat) első helyezett lett, Kumitében (szabadharc) pedig bronzérmet szerzett. A 15 éves Szalai Liliána Katában a dobogó 3. helyére léphetett fel, míg a felnőttek között induló Dobos Katalin a legrangosabb mezőnyben hajszállal maradt le a döntőről.

 

Gratulálunk!