2012-ben is jelentősen kitettek magukért a bringásaink, a már szokásos jó hazai eredmények mellett komoly előrelépést tettünk a nemzetközi mezőnyben. De lássuk sorjában az idei tevékenységünket.

Két tavaszi edzőtáborral készültünk fel a szezonra. Részt vettünk az Olimpiai Cross szakág összes hazai rendezvényén (OX Magyar kupasorozat), a Magyar Bajnokságon, Pilisvörösváron, a Diák-Olimpia országos döntőjén és a május végén indult maraton szezonban (MX Magyar kupasorozat).

2012-ben először rendeztünk hivatalos versenyt, a Decathlon-Csömör Nagydíjat, ahol az utánpótlás kategóriák versenyeztek a csömöri kálvária dombon.

Három ausztriai OX kupafordulón is részt vettünk, Langenloisban, Graz-Statteggben és Kirschlagban, ezzel készültünk az U15-17 Európa Bajnokságra, melyet szintén Ausztriában rendezték.

2012-ben öt Magyar Bajnoki címet szereztünk, Rozgonyi Ádám (U9), Valter Attila (U15), Erdélyi Attila (U17), Megyaszai Lilla (U17), és Simonyi Ákos (Master3) révén.

Szinte az összes magyar kupafordulón, mind OX, mind maraton szakágban a dobogó tetején végeztek legjobbjaink, és a csömöri kerékpár szakosztály 2012-ben 7 válogatott, utánpótláskorú versenyzőt nevelt ki.

A nemzetközi versenyeken is több dobogós helyezést értünk el, Kádi Tamás (U13), Valter Attila (U15), Erdélyi Attila, Kádi József, Megyaszai Lilla (U17) kemény munkájának eredményeként.

Az idei négynapos Európa Bajnokságon 22 országból kilencven U15-ös, és százharminc U17-es induló vett részt. Valter Attila (U15) és Erdélyi Attila (U17) mindenidők második legjobb eredményét érték el Magyarországnak és így Csömörnek (Valter Attila 2., 6., 4., és csapat 22. helyezéssel az összetett 7. helyen végzet, Erdélyi Attila 15., 7., 4. és csapat 26. helyezéssel az összetett 8. helyen végzet).

Novemberben kis pihenő jár mindenkinek, ünnepelünk is, hiszen igen jó szezon van mögöttünk, majd december elején elkezdjük a felkészülést a 2013-as szezonra.

Valter Tibor

---------------

Valter Tibor szövetségi kapitány hamarosan beszámol nekünk a szakosztály által megnyert összes díjról és helyezésről, illetve terveiről a jövőre nézve.

Kapcsolódó albumok: