Csak sportszerűen

Idén indult először a Balaton Maratonon a Cube-Csömör rutinos bringása, Buruczki Szilárd, de egyből egy ezüstérmet tehetett a vitrinbe. A balatoni dombok között zajló versenyen rendkívül sportszerű körülmények között dőlt el a hajrá.

 

Gyönyörű tájon rendezték meg a Balaton Maratont a szervezők, a balatoni dombok között szép panoráma nyílt a magyar tengerre. Az idei versenyen állt először rajthoz a csömöri Buruczki Szilárd, aki odaért a dobogóra.

 

- Aránylag sikerült kipihennem a kanizsai versenyt és a jó bemelegítés után beálltam az 50 kilométeres versenytávú mezőny elejére - értékelt Buruczki. - Rögtön az első emelkedőn elszakadtunk az üldözőktől Szalay Péterrel. Az első egynyomos, élvezetes lefelében gurulás közben felzárkózott ránk Blazsó Márton, így trióban folytattuk tovább a száguldást a köves balatoni dombok között. Peti néha kellemetlen ritmusváltásokkal törte meg az unalmas tempót, amelynek áldozata Marci lett, aki a táv felénél leszakadt rólunk és édeskettesben, egymást szórakoztatva mentünk egy jó erős tempót. A hideg, kúti frissítőnél meg kellett állnom a kulacsba tölteni vizet, ellenfelem sportszerűen megvárt, hogy ne ez döntse el a végső helyezést. Az utolsó hosszú egynyomos ösvényen nagyon sok rövidtávost értünk utol, ahol nem engedtek el minket, ezért az utolsó métereken dőlt el a helyezés sorsa. Sprintre jöttünk a célba, de az utolsó kanyarban már nem tudtam előzni. Egyre jobb formában érzem magam, a gyors edzések is meghozzák a hatást.

 

Balaton Mountainbike Maraton 2018
csömöri eredmények
hosszútáv, Master1
2. Buruczki Szilárd 1:48:48 mp
hosszútáv, Master2
2. Csámpa Tibor 2:01:52 mp

 

Gratulálunk az eredményekhez!