Minden idők egyik, ha nem a legerősebb magyarországi országúti kerékpárversenyére került sor augusztus 29. és szeptember 2-a között: a 41. Tour de Hongrie viadalon a csömöri Valter Attila óriási hajrával nyerte meg az összetettet a Kékestetőn!

 

Húsz csapat 119 versenyzője állt rajthoz szombat délelőtt Esztergomban az 1. szakaszon, majd a dobogókői emelkedő háromszori bevétele után (a harmadik hegyi hajrá hozta a magyarok idei első részsikerét, Valter Attila megszerezte a hajráért járó pontokat) a városba érkező mezőny befutójánál egy sprint döntött. Az első etap spanyol sikert hozott, a csömöriek közül Valter Attila a 28., míg Szatmáry András az 57. lett - mindketten a győztessel azonos idővel értek célba.

 

A második szakaszon a Debrecen és Hajdúszoboszló közötti 158 kilométer várt a mezőnyre, amelyen a csömöri Szatmáry András szinte végig szökésben volt, a részhajrákon nyert időjóváírásokkal pedig virtuálisan átvette a sárga trikót is. A befutónál ismét egy sprint döntött, Valter Attila a főmezőny tagjaként a 29. helyen végzett.

 

 

A verseny harmadik napján a karcagi rajtnál ezúttal 111 versenyző sorakozott fel, a mezőnyt lovas huszárok vezették ki a városból az éles rajtig. Ismét próbálkoztak szökéssel néhányan, de a mezőny résen volt és időben kapcsolt, így ismét egy sprint döntött a célban. A legjobb hazai kerekest illető fehéret továbbra is a válogatott csömöri versenyzője, Szatmáry András viselheti.

 

Nagy esőzés nyitotta a Magyar Körverseny negyedik napját, az éjszaka folyamán rengeteg csapadék hullott Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, de a sárospataki rajtra csillapodott az égi áldás. Borult időben, komoly elszántsággal indult útjára a mezőny, amelynek élén egymást érték a támadások, de az első negyven kilométeren senkit sem engedett el a boly. A kazincbarcikai befutónál aztán a lengyel származású, de olasz nemzetiségű Jakub Mareczko (CCC Team) esélyt sem adott kihívóinak: sorozatban harmadik szakaszát nyerte meg a Magyar Körversenyen, ilyesmire a viadal 95 esztendős történetében 1953-ban volt példa legutóbb, akkor a magyar Bartusek Béla tudott egymás után három etapsikert begyűjteni. A csömöriek közül Valter Attila és Szatmáry András is a győztessel azonos idővel ért célba.

 

 

A királyetapon Valter Attila 187 kilométeren keresztül végig türelmesen tekert, ismerte a terepet és a szakasz minden centiméterét, hegyimenőként jól tudta, hogy eljön az ő ideje, de az utolsó kilométerig várt. A mezőny nagy része leszakadt, amikor a kiváló formában lévő Attila robbantott és fantasztikus hajrával elsőként ért a Kékestetőn felállított célba. Szenzációs, tudatos, remekül megtervezett és kivitelezett versenyzéssel szerezte meg az összetett győzelemért járó sárga trikót, illetve a legjobb magyarnak járó fehér mellé a hegyi pontverseny legjobbjának járó pirosat! Lengyel Tamás 2005-ös sikere óta, tizenöt esztendős szünet után ünnepelhettünk újra magyar győztest a hazai körversenyen! A magyar válogatott versenyzőnknek, Szatmáry Andrásnak is gratulálunk, három napon keresztül rajta feszült a legjobb magyarnak járó fehér dressz.

 

 

41. Tour de Hongrie 2.1 2020, országúti kerékpárverseny
csömöri eredmények
augusztus 29. (szombat): 1. szakasz, Esztergom–Esztergom (118 km)
28. Valter Attila (CCC Team) 2:48:04 mp - a győztessel azonos idővel
57. Szatmáry András (magyar válogatott) 2:48:04 mp - a. i.
augusztus 30. (vasárnap): 2. szakasz, Debrecen–Hajdúszoboszló (158 km)
29. Valter Attila (CCC Team) 3:38:20 mp - a győztessel azonos idővel
88. Szatmáry András (magyar válogatott) 3:38:20 mp - a. i.
augusztus 31. (hétfő): 3. szakasz, Karcag–Nyíregyháza (182 km)
34. Valter Attila (CCC Team) 3:48:33 mp - a győztessel azonos idővel
48. Szatmáry András (magyar válogatott) 3:48:33 mp - a. i.
szeptember 1. (kedd): 4. szakasz, Sárospatak–Kazincbarcika (180 km)
24. Valter Attila (CCC Team) 3:55:53 mp - a győztessel azonos idővel
39. Szatmáry András (magyar válogatott) 3:55:53 mp - a. i.
szeptember 2. (szerda): 5. szakasz, Miskolc–Gyöngyös–Kékestető (188 km)
1. Valter Attila (CCC Team) 4:35:15 mp
49. Szatmáry András (magyar válogatott) 4:41:35 mp +6:20 mp
az összetettben:
1. Valter Attila (CCC Team) 18:45:55 mp
42. Szatmáry András (magyar válogatott) 18:52:20 mp +6:25 mp

 

Gratulálunk!