A törökbálinti Fortuna Beach területén rendezték az idei első XCO Magyar Kupa-fordulót, ahol egy teljesen megújult pálya várta a résztvevőket. A Cube-Csömör bringásai két arany-, két ezüst- és két bronzéremmel gazdagodtak.

 

Újdonságként a versenyprogram már szombaton elkezdődött, az úgynevezett ügyességi XCO-számmal. Ez a 2021-es kupasorozatban nem kötelező, sem a rendezők, sem pedig a résztvevők részéről. Törökbálinton azonban kiváló ügyességi pályát jelöltek ki a szervezők, benne egy sziklakerttel és több épített akadállyal, mindezek ellenére a másnapi XCO-futamok nevezőinek alig a fele állt rajthoz ezen a napon. A Cube-Csömör színeiben 13 álltak rajthoz, az U17-es hölgyek között Bungyis Panna első helyen végzett!

 

A szombati időeredmények már mutattak némi indikátort a vasárnapi futamok erőviszonyairól is, illetve a szabályzat szerint az összetett pontozásához adtak értékes eredményt, egészen pontosan az XCO-futamok pontjainak 20%-át. A vasárnapi versenynapra megérkezett az eső, mely durván feláztatta és nagyon sarassá tette a 3000 méternyi hosszú, körönként 120 méternyi szintet tartalmazó nyomvonalat, melyben egy új, a tavalyinál még hosszabb és nehezebb sziklakert, raklapokból épített tripla akadálysor, két mesterséges ugrató, egy nagy fahíd, a már jól ismert sziklás hosszú letörés és egy technikás, szintén sziklákkal tűzdelt erdei felfelé is helyet kapott - írta tudósításában a szövetség honlapja.

 

A csömöriek hat éremmel is gazdagodtak: az U19-es korosztálynál Takács-Valent Márk állhatott fel a dobogó legfelső fokára, az elit férfiaknál Szatmáry András lett a második, master 3-as korcsoportban pedig Németh Zoltán diadalmaskodott. Az U15-ös fiúknál Vock András harmadik, az U17-eseknél Feldhoffer Bálint a második, Bungyis Panna pedig harmadik lett.

 

Ebike.hu-Reaszfalt MTB XCO 2021, Törökbálint
csömöri eredmények
U11, fiú
11. Sipos Borisz Ali 28:24 mp
12. Bakos Dominik Isua 28:36 mp
14. Urbán Vilmos 34:06 mp
DNF Demeter Vencel
U13, fiú
6. Szalay Boldizsár 31:06 mp
9. Vona Márton 32:57 mp
21. Jánosi Ákos 27:41 mp
DNF Simon Márk
DNF Végső Bence
U15, fiú
3. Vock András 49:41 mp
U17, fiú
2. Feldhoffer Bálint 1:02:21 mp
7. Tóth Márkó 58:41 mp
13. Petró Szabolcs 1:08:05 mp
U17, lány
3. Bungyis Panna 1:05:02 mp
U19, férfi
1. Takács Valent Márk 1:13:42 mp
elit, férfi
2. Szatmáry András 1:48:10 mp
Master3, férfi
1. Németh Zoltán 1:03:14 mp

 

Gratulálunk!