Egészségügyi problémái miatt nem tudta befejezni a 46. La Route d'Occitanie francia országúti kerékpárversenyt Valter Attila. A Nyugat-Európában tomboló hőség az egész mezőnyt alaposan megkínozta, a szervezőknek át is kellett alakítaniuk a terveiket.

 

Négy és fél év után először adott fel versenyt Valter Attila, aki az Okcitán kör utolsó napján szállt ki a versenyből. Legutóbb még a Pannon Cycling Team versenyzője volt, amikor nem tudott befejezni egy spanyolországi egynapost. Attila elmesélte, hogy milyen volt a franciaországi hőségben tekerni és mennyire volt nehéz meggyőznie magát arról, hogy ne nyomja le a zárónapot - írta a versenyt közvetítő Eurosport honlapja.

 

Egészen 2018. januárjáig, a Trofea Andratxig kell visszamennünk az időben. Ez volt az utolsó verseny, ahol Valter Attila neve mellé DNF került. Nem ma volt, négy és fél évvel ezelőtt. Persze, azóta ott volt a limitidős Lombardia, meg a trentói Európa-bajnokság, plusz a máig érthetetlen olimpiai mezőnyverseny, de Ati - csak úgy simán - nem szokott versenyt feladni.
Most azonban egy napszúrás és a légkondi tett arról, hogy nem tudja befejezni az Okcitán kört.

 

- Sok volt nekem ez a meleg, pedig szoktam bírni a hőséget. Mindenhol durván ment a légkondi, különben nem lehetett volna elviselni a negyven fokot. Emiatt csúnyán bedurrant a torkom, folyt az orrom, hallatszott is a hangomon, hogy nem vagyok rendben - mesélte az Eurosportnak Valter Attila, aki szombat este még nem gondolt arra, hogy ebből DNF lesz. - Ennek ellenére egész jól esett a harmadik szakasz eleje, de aztán teljesen megálltam, úgy éreztem magam, mintha lázas lennék, egyszerűen nem tudtam lenyomni a pedált. Úgyhogy visszavettem, de feladni még nem akartam, hisz a gruppetto is tök messze volt tőlem. Inkább szépen betempóztam a célba. Úgy voltam vele, hogy kialszom magam, sokat eszem-iszom, aztán meglátjuk, hogy vagyok vasárnap reggel.

 

Ez pedig egy fontos részlet, hisz ilyen esetben nyilván a versenyző dönt arról, hogy lesz-e folytatás, a csapatvezetés maximum javaslatot tehet.

 

- Természetesen szó sincs arról, hogy a csapat dönt helyetted és azt mondják neked, hogy nem adhatod fel - folytatta Attila. - Én akartam nyomni és a sportigazgatók is azt mondták, nézzük meg milyen leszek az utolsó szakasz elején. De elég furcsán éreztem magam, émelyegtem, az egyensúlyérzékem sem volt az igazi, valószínűleg pluszban kaptam egy jó kis napszúrást az előző nap, és ezért szenvedtem ennyire.

 

Attila nem egyből szállt ki, azért dolgozott valamennyit Demare-ért, majd hatvan kilométer után inkább beült az FDJ kísérőkocsijába.

 

- Próbáltam menni, ameddig csak lehet, dolgoztam Arnaud-ért, de jeleztem, hogy miután egy kicsit húzom neki, be kell szálljak az autóba, mert nem bírom tovább. Nyilván van az a helyzet, hogy jobb elengedni az egészet és esetemben már a vasárnapi befejezésnek sem lett volna sok értelme. Ettől még nem jó dolog feladni egy versenyt. Nem is jellemző rám, 2018 januárjában fordult velem elő utoljára, szóval próbáltam meggyőzni magam, hogy jól döntök és ennek már tényleg nincs értelme. Talán nem úgy tűnik, de kiszállni sem egyszerű egy versenyről. Aztán rájöttem, hogy jobban járok ha feladom, hisz mindjárt itt az országos bajnokság és arra szeretnék teljesen felgyógyulni - tekintett előre a csömöri hegyimenő.

 

46. La Route d'Occitanie 2022, országúti kerékpárverseny, Franciaország
csömöri eredmények
június 16. (csütörtök): 1. szakasz, Séméac-L'Isle Jourdain (174 km)
57. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:13:55 mp - a győztessel azonos idővel
június 17. (péntek): 2. szakasz, Belmont-sur-Rance-Roquefort-sur-Soulzon (34 km)
30. Valter Attila (Groupama-FDJ) 42:42 mp - a. i.
június 18. (szombat): 3. szakasz, Sigean-Les Engles (189 km)
75. Valter Attila (Groupama-FDJ) 5:51:48 mp +28:13 mp h.
június 19. (vasárnap): 4. szakasz, Les Engles-Auterive (188 km)
DNF Valter Attila (Groupama-FDJ)
az összetettben:
DNF Valter Attila (Groupama-FDJ)

 

Gratulálunk!