Valter Attila profi országúti kerékpárcsapatának a vezetősége napvilágra hozta az együttes új nevét: a főszponzor változása miatt 2024. január 1-től Team Visma | Lease a Bike néven szerepel majd a női és a férfi WorldTeam-csapat.
Miskolcon rendezték a Cyclocross Challenge 3. fordulóját, ahol idén is sáros, crossos körülmények fogadták a technikás pályán a versenyzőket. A Cube-Csömör színeiben Burgermeister Bence ezüstéremmel zárta a kirándulást.
A csömöri bringás, Valter Attila kritériumversenyekkel zárja az évet a Távol-Keleten, majd Japánban, aktív pihenéssel hangolódik a november végi európai alapozásra. Mint mondja, egy ilyen jó szezon után könnyű lesz motivációt találni a következőre!
Kazincbarcikán, a Csónakázó-tó körül kijelölt pálya adott otthont az immáron XII. KolorCross terepkerékpáros versenynek, amely egyben a 2023-2024-es Magyar Kupa-sorozat első állomása is volt. A mieink három arany- mellett egy ezüstérmet szereztek.
Óriási hajrában nyerte meg a cyclocross Superprestige-sorozat nyitányát a csömöri Vas Barnabás a belgiumi Overijse városában. A fiatal tehetséget újabb aranyéremhez segítette a szakágban a remek formája.
A holland GP Oisterwijk C2-es kategóriás cyclocross viadalon folytatta a 2023-2024-es terepkerékpáros idényét a csömöri Vas Barnabás. A 17 éves tehetség ezúttal is hozta remek formáját, amely kis híján dobogós helyezést ért a számára.
A felvidéki Szelcsén rendezett C2-es cyclocross versenyen a fiatalabb korosztályokban is számos magyar kerekes mérettette meg magát. A Cube-Csömör ifjú tehetsége, Hegedűs Heléna magabiztosan nyert az U15-ös kategóriában.
Idén a Kamaraerdőben a Cyclocross Challenge első futamával vette kezdetét a hazai cyclocross szezon. Kellemes időjárás és száraz pálya várt a kerékpárosokra a szintben bővelkedő ösvényeken, ahol több csömöri fiatal is rajthoz állt.
A Cube-Csömör számos bringása nyeregbe pattant a Csákvár Maratonon, ahol az U19-es fiúk teljes mértékben kisajátították a dobogót. A közép távon a Vock-Kardos-Varga trió érmei mellett további dobogós helyezésekre is büszkék lehetünk.
A Prágától északra fekvő Mladá Boleslavban folytatódott a cseh Toi Toi Kupa cyclocross sorozat, amelyen a juniorok között Vas Barnabás ezúttal ezüstérmet nyert! A Cube-Csömör remek formában lévő kerekese az utolsó pillanatig harcban volt a győzelemért!
A 117. Lombard Kör országúti kerékpárversennyel folytatódott a 2023-as WorldTour-sorozat, Como és Bergamo között 238 kilométer várt a kerekesekre. A holland Jumbo-Visma színeiben a 22. helyen végzett a csömöri Valter Attila.