Kerékpár

Valter visszatért a Vallterre

Újabb nagyszerű hetet zárt a csömöri Valter Attila, aki a Katalán kör országúti kerékpárverseny zárószakaszán a bravúros 12. helyet szerezte meg, remeklésének köszönhetően pedig az összetett 36. helyén végzett.

Valter Tibor vezetőedző szakmai iránymutatása mellett kiemelkedően sikeres tenerifei edzőtábort zárt a Cube-Csömör kerékpárcsapata. A szigeten remek körülmények várták a bringásokat, akiknek csak az edzésmunkára kellett koncentrálniuk.

A csömöri klasszis, Valter Attila a 47. helyen végzett a vasárnap zárult 59. Tirreno-Adriatico, Olaszországot keresztbe átszelő országúti kerékpáros versenyen, amelyen csapattársa, a dán Jonas Vingegaard diadalmaskodott.

A németországi Albstadtban rajtolt el a 2021-es hegyikerékpáros Világkupa-sorozat. A látványos helyszínen rendezett kultikus viadalon a Cube-Csömör válogatott versenyzői közül Takács-Valent Márk és Schmidel Regina is érdekelt volt.

Az idei év végéig 700 millió forintos állami támogatásból Kőbányán megépül Magyarország első fedett kerékpáros fapályája. Az ünnepélyes, sajtónyilvános bejelentésen a csömöri magyar bajnok, Lovassy Krisztián is képviselte a válogatottat.

A híres latin mondás szerint minden út Rómába vezet. Ez ugyan nem igaz a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny idei útvonalára, az viszont igen, hogy minden út Csömörről indul. Legalábbis az idei két magyar induló esetében!

Pont a közösbe

A Cube-Csömör három bringása, Schmidel Regina, Sylvester Balázs és Szatmáry András is rajthoz állt a szlovákiai XCO Drozdovo C2-es besorolású hegyikerékpáros versenyen. A felnőtt nők mezőnyében Regina a 10. leggyorsabbként zárt.

Május első hétvégéjén a több tehetséges csömöri bringással utazó magyar országúti kerékpáros utánpótlás-válogatott a GP West Bohemia versenyein vett részt. Az U17-es korosztály mezőnyversenyében Tóth Márkó a 6. helyen végzett, kritériumban pedig 5. lett!

Újabb edzőtábort tartott az országúti utánpótlás kerékpár-válogatott Mátraházán, amelyen a Cube-Csömör három U17-es versenyzőjén (Feldhoffer Bálint, Petró Szabolcs, Tóth Márkó) kívül a felnőttek között remeklő Szatmáry András vett részt.

Az országúti bringások óriási presztízsű, ötnapos Alpesi körversenyén a csömöri Valter Attila a zárónapon a magyarok és a Groupama-FDJ versenyzői között is a legjobb volt. Összetettben a 27. helyen, míg a fiatalok különversenyében az 5. legjobbként zárt.

Hófoltok fogadták az országúti bringások hegyi országos bajnokságának indulóit a Mátrában. A parádés parádi versenyen két tehetséges utánpótláskorú kerékpározónk is a dobogóra állhatott a korosztályában: Vock bronz-, Feldhoffer ezüstérmet nyert.

Az ausztriai Haimingban rendezték az Ötztaler Mountain Bike Festivalt, amely egyben az UCI Junior Series XCO következő állomása is volt. A magyar válogatott szerelésében Schmidel Regina, Takács Valent Márk és Sylvester Balázs is rajthoz állt.

Oldalak