Kerékpár

Valter visszatért a Vallterre

Újabb nagyszerű hetet zárt a csömöri Valter Attila, aki a Katalán kör országúti kerékpárverseny zárószakaszán a bravúros 12. helyet szerezte meg, remeklésének köszönhetően pedig az összetett 36. helyén végzett.

Valter Tibor vezetőedző szakmai iránymutatása mellett kiemelkedően sikeres tenerifei edzőtábort zárt a Cube-Csömör kerékpárcsapata. A szigeten remek körülmények várták a bringásokat, akiknek csak az edzésmunkára kellett koncentrálniuk.

A csömöri klasszis, Valter Attila a 47. helyen végzett a vasárnap zárult 59. Tirreno-Adriatico, Olaszországot keresztbe átszelő országúti kerékpáros versenyen, amelyen csapattársa, a dán Jonas Vingegaard diadalmaskodott.

Egy új helyszínen, a Fejér megyei Iszkaszentgyörgyön zárult a bringások téli cyclocross kupaszezonja. Az U19-eseknél ismét nyert Takács Valent Márk, a sorozat verseny utáni eredményhirdetésén pedig voltak további csömöri érdekeltségek is.

Valter Tibor csapatvezető hivatalosan is kihirdette a Cube-Csömör MTB Team 2021-es versenyszezonra nevezett keretét. A feltörekvő, fiatal bringások közül többek között Sylvester Balázs és Vock Mátyás is Csömörön folytatja felfelé ívelő pályafutását.

Újabb komoly sportdiplomáciai sikert aratott Csömör: 2016 után idén ismét településünk adhat otthont a hegyibringások országos bajnokságának! A Csömöri Bringafesztivál keretein belül rendezendő rangos versenyre egy héttel az olimpia előtt kerül majd sor!

Csömör büszkesége, Valter Attila a 2020-as Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny zárószakaszán talpra ugrasztotta az országot, a 63. Év Sportolója Gálán pedig bekerült Az év sportpillanata-díj legjobb három jelöltje közé! Gratulálunk!

A feszített tempót diktáló bringásoknál a farkasordító hidegben Miskolcon rendezték meg a cyclocross országos bajnokságot. Csömöri színekben ketten is dobogóra állhattak: Takács Valent Márk nyert, Schmidel Regina ezüstérmet szerzett.

A 2021-es évet már a Groupama-FDJ francia országúti kerékpáros klub mezében kezdheti a csömöri bringás csillag, Valter Attila. A csapat már be is mutatta idei szerelését, amelyen a gall nemzeti színek dominálnak.

Kiválóan kezdték az évet a csömöri bringások a cyclocross kupaszezon nyíregyházi állomásán: Takács Valent Márk és Schmidel Regina is nyerni tudott, Szatmáry András és Sylvester Balázs Tibor pedig dobogóra állhatott!

A Nemzeti Színházban tartott és az M4 Sport által közvetített sajtótájékoztatón kiderült, mely sportolók, edzők és csapatok kerültek a legjobb háromba az Év Sportolója Gálán. Ami biztos, Valter Attila Tour-befutója esélyes az Év sportpillanata-díjra!

Két csömörire is szavazhatnak a sportújságírók az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2020 keretein belül: az év férfi sportolója-díj tíz jelöltje között Valter Attila, míg az év edzője-díj tíz jelöltje között édesapja és edzője, Valter Tibor is szerepel!

Oldalak