Kerékpár

Miskolci éremeső

Miskolcon kezdődött az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő idei Borsod MTB Series. A népes különítménnyel utazó csömöri bringások a különböző korosztályokban három arany-, három ezüst-, és egy bronzéremmel zártak!

Március végén került sor a már hagyományosnak nevezhető Kometa-BringaSport edzőtáborra, amelyre a hazai kerékpáros utánpótlásképzés legjobbjai kaptak meghívást. A csömöri fiatalok közül többen is képviselték klubunkat.

A csömöri Valter Attila hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a májusi Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen. A magyar bajnok a közösségi oldalán tett ki egy képet az "Amore Infinito" (végtelen szerelem) és az "Irány a Giro" felirattal.

Buruczki Training System néven alapított kerékpáros egyesületet a Cube-Csömör versenyzője, Buruczki Szilárd, sokszoros XCO és XCM magyar bajnok, aki néhány éve már edzőként segíti fiatal versenyzők, tehetséges bringások felkészülését.

Aki nyitott szemmel jár, már felfigyelhetett a VII. Csömöri Bringafesztivál óriásplakátjaira, amelyek 30 kilométeres körzetünkben hirdetik a június 29-30-i sporteseményt. Pontosan egy hónap múlva kezdünk: fesztivál és körtúra egy hétvége alatt!

A csehországi Nove Mesto Na Moravéban folytatódott a hegyibringások 2019-es Világkupa-sorozata. A női U23-asok mezőnyében a magyar válogatott mezében induló Schmidel Regina képviselte a csömöri színeket a kultikus pályán.

A csömöri bringás, Valter Attila a CCC Development Team színeiben másodikként zárta a lengyel Baltyk-Karkonosze Körversenyt, ráadásul a legjobb fiatalnak járó fehér trikót is megszerezte. A lengyel klub tarolt a hazai viadalán.

A Bakonyban került sor a hegyibringások maratoni országos bajnoki címeinek eldöntésére, amely ezúttal a Kelly’s Bakonyerdő Maraton keretein belül zajlott. A felnőtt férfiak mezőnyében az első két helyet a Cube-Csömör versenyzői szerezték meg!

A németországi Albstadtban rajtolt el a hegyikerékpáros Világkupa-sorozat, amelyen a csömöri színeket válogatott mezben Schmidel Regina, Valter Attila és Dina Márton képviselték. Előbbi kettő az U23-asok, utóbbi a felnőttek mezőnyében.

A hazai kerékpársport legnagyobb ígéretének tartott Valter Attilát csömöri otthonában látogatta meg az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja. A 20 éves versenyző új sztárcsapatáról, olimpiai álmairól és hosszútávú céljairól is mesélt.

Budapest és Pannonhalma között 168,7 kilométer várta a Visegrád 4 országúti kerékpárverseny résztvevőit. A lengyel Pawel Franczak (Voster-ATS) nyerte a versenyt, a legjobb magyar kerekes Dina Márton (Pannon Cycling Team) lett, aki a 13. helyen ért célba.

A Cube-Csömör hegyibringása, Schmidel Regina a magyar válogatott színeiben indult a felvidéki, Nyitra mellett fekvő Drozdovóban rendezett Slovak Cup C1 elnevezésű viadalon, ahol számos értékes pontot gyűjtött a negyedik helyével.

Oldalak