Kerékpár

Miskolci éremeső

Miskolcon kezdődött az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő idei Borsod MTB Series. A népes különítménnyel utazó csömöri bringások a különböző korosztályokban három arany-, három ezüst-, és egy bronzéremmel zártak!

Március végén került sor a már hagyományosnak nevezhető Kometa-BringaSport edzőtáborra, amelyre a hazai kerékpáros utánpótlásképzés legjobbjai kaptak meghívást. A csömöri fiatalok közül többen is képviselték klubunkat.

A csömöri Valter Attila hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a májusi Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen. A magyar bajnok a közösségi oldalán tett ki egy képet az "Amore Infinito" (végtelen szerelem) és az "Irány a Giro" felirattal.

Továbbra is parádézik a csömöri bringás, Dina Márton, aki idén már nem először bizonyít: a törökországi és a görögországi remeklése után a szlovén GP Adria Mobil versenyen is kitett magáért a Pannon Cycling Team színeiben és a kilencedik helyen ért célba.

Ismét a hegyibringások között bizonyított a csömöri Valter Attila, aki a festői osztrák Alpokban, egészen pontosan a Haimingban rendezett XCO-versenyen állt rajthoz az U23-asok nemzetközi mezőnyében és a 13. helyen ért célba.

Új csapatával, a lengyel CCC Development Teammel vett részt a csömöri Valter Attila az országúti kerékpározás egyik klasszikusának számító Coppi e Bartali elnevezésű olaszországi versenyen. A tőle megszokott szinten ezúttal is remekelt, a gárda legjobbja.

A Cube-Csömör felnőtt versenyzői közül Dina Márton és Szatmáry András is rajthoz állt az ausztriai Langenloisban 28. alkalommal megrendezett Kamptal-Klassik-Trophy elnevezésű hegyikerékpár-versenyen, amellyel a srácok megnyitották a szezont.

A Pannon Cycling Team soraiban a Dina testvérek is rajthoz álltak az osztrák országúti kerékpáros szezonnyitón Leondingban, ahol az idősebbik fivér, Márton az előkelő negyedik helyen zárt a verseny teljes távja, a 153 kilométer megtétele után.

A hagyományoknak megfelelően idén is Tihanyban indult az amatőr országúti kerékpáros versenyszezon, 2019-ben már a IX. Félsziget Kupát rendezték meg. A rajtnál a Cube-Csömör két tehetséges fiataljáért is szoríthattunk.

Valter Tibor csapatvezető hivatalosan is kihirdette a Cube-Csömör MTB Team 2019-es versenyszezonra nevezett keretét. A korábban a Focus Team Hungary együttesét erősítő, 20 éves, válogatott tehetség, Schmidel Regina Csömörön folytatja pályafutását.

Pompás hetet zárt a csömöri Valter Attila, aki a lengyel CCC Development Team országúti kerékpárcsapat színeiben szakaszgyőzelmet ünnepelhetett az Isztriai Körverseny második napján, a verseny végén pedig öt másodperc hátránnyal második lett összetettben!

A közel 200 indulóval és a számos itthon tartott ponttal abszolút sikeres 2018-as nemzetközi hegyikerékpár-verseny után idén is C1-es viadalnak ad otthont a Csömöri Bringafesztivál. Az esemény időpontja: június 29-30. - naptárba vele!

Oldalak