Kerékpár

Valter visszatért a Vallterre

Újabb nagyszerű hetet zárt a csömöri Valter Attila, aki a Katalán kör országúti kerékpárverseny zárószakaszán a bravúros 12. helyet szerezte meg, remeklésének köszönhetően pedig az összetett 36. helyén végzett.

Valter Tibor vezetőedző szakmai iránymutatása mellett kiemelkedően sikeres tenerifei edzőtábort zárt a Cube-Csömör kerékpárcsapata. A szigeten remek körülmények várták a bringásokat, akiknek csak az edzésmunkára kellett koncentrálniuk.

A csömöri klasszis, Valter Attila a 47. helyen végzett a vasárnap zárult 59. Tirreno-Adriatico, Olaszországot keresztbe átszelő országúti kerékpáros versenyen, amelyen csapattársa, a dán Jonas Vingegaard diadalmaskodott.

Kiemelt kategóriás versenyként, egyúttal UCI Junior Series viadalként került be az idei nemzetközi versenynaptárba a németországi MTB Bundesliga heubachi fordulója, amelyen Vas Barnabás a dobogó tetejére állhatott!

Aranyra váltott

A felvidéki Újbánya melletti síparadicsomban, Drozdovóban szállt nyeregbe a Cube-Csömör hegyibringáscsapata. A versenyről egy fényes medált is hazahoztunk: Hegedűs Heléna a tavalyi bronzérme után ezúttal elsőként végzett a korosztályában.

A 109. Liege-Bastogne-Liege zárta a 2023-as tavaszi országúti kerékpáros klasszikusok sorát. A 258,5 kilométeres penzum végén a holland Jumbo-Visma csapatának színeiben a csömöri Valter Attila az előkelő 26. helyen ért célba.

Az idei második ardenneki egynaposon a csömöri bajnok Valter Attila 194 kilométeren keresztül végig tartotta a lépést a legjobbakkal a holland Jumbo-Visma színeiben, és az előkelő tizenegyedik helyen zárt a klasszikuson.

A mögöttünk hagyott hétvége legnagyobb presztízzsel bíró versenye az osztrák Ötztaler Mountainbike Festival és UCI Junior Series volt, amelyen két bringásunk, Greman Szonja és Vas Barnabás is érdekelt volt a junior korosztályban.

A felvidéki Stubnyafürdő településen rendezett C1-es hegyikerékpáros versenyen szerepeltek hétvégén a Cube-Csömör ifjú tehetségei. A nemzetközi mezőnyben ezúttal a lányok végeztek előkelőbb helyeken.

Ötvenhetedszer rendezték meg Hollandiában az Amstel Gold Race viadalt, amely a kockaköves egynaposokat követően az ardenneki klasszikusok első bástyája. A versenyen rajthoz állt a magyar bajnoki aranyérmes, csömöri Valter Attila is.

Kiválóan szerepeltek a magyar fiatalok a 12. alkalommal megrendezett a Giro di Primavera egynapos országúti kerékpáros viadalon, amelyen bő 129 kilométer várt a mezőnyre. A válogatottban két csömöri, Tóth Márkó és Vas Barnabás képviselte hazánk színeit.

Egész héten át elképesztő magabiztossággal és rendkívül eltökélten versenyzett a 62. Baszk országúti kerékpáros körversenyen a csömöri Valter Attila, aki végül a 13. helyen végzett összetettben, mellette pedig győzelemhez segítette csapattársát!

Oldalak