Valter Attila profi országúti kerékpárcsapatának a vezetősége napvilágra hozta az együttes új nevét: a főszponzor változása miatt 2024. január 1-től Team Visma | Lease a Bike néven szerepel majd a női és a férfi WorldTeam-csapat.
Miskolcon rendezték a Cyclocross Challenge 3. fordulóját, ahol idén is sáros, crossos körülmények fogadták a technikás pályán a versenyzőket. A Cube-Csömör színeiben Burgermeister Bence ezüstéremmel zárta a kirándulást.
Az Olimpia előtt még, ahogy Valter Tibor szövetségi kapitány és csapatfőnök fogalmazott, "szétnyertük magunkat" a hegyikerékpáros magyar bajnokságon. Erről közlünk most egy beszámolót.
Lovassy Krisztián a népszerű kerékpáros magazinnak, a Bikemagnek adott egy hosszú, mindenre kitérő interjút az olimpiai szerepléséről. A szövegből persze átjön Krisztián csalódottsága, amit meg is értünk, hiszen ilyen komoly felkészülés után gyakorlatilag több szerencsétlenség összejátszása miatt ment el verseny.
Több szerencsétlenség is közrejátszott abban, hogy a verseny első felében még a főmezőnnyel lépést tartó Lovassy Krisztián végül nem tudott célba érni a Londoni Olimpia országúti kerékpáros versenyszámában.
Mielőtt kiutazik az Olimpiára, elkaptuk Valter Tibor kerékpáros szövetségi kapitányt, és a csömöri EuroOne-Cube-Waberers csapat vezetőjét egy rövid videointerjúra az Olimpiával kapcsolatos dolgokról.
Szombaton nekünk is elkezdődik az Olimpia, hiszen a csömöri érdekeltségű, és a csömöri csapatban Valter Tibor vezetése alatt kerékpározó Lovassy Krisztián indul a férfi országúti kerékbpárban. A kerékpáros verseny 11-től kezdődik, azt azonban Valter Tibor sem tudta megmondani, ebből mennyit fog közvetíteni a királyi tévé, összefoglaló biztos lesz.
"Az Aikido nem sport, hanem egy tan, egy nevelési folyamat az elme, a test és a szellem edzésére. A fizikai technika nem az igazi cél, hanem a személyiségfejlesztés és szellemi növekedés eszköze." - mondta egyszer régen egy valószínűleg neves japán úriember, ami azonban ennél is fontosabb, hogy Molnár Csaba is ennek szellemében indít kezdő aikido csoportot községünkben.