Óriási küzdelem végén sikerült kiharcolnia a döntetlent férfi kézilabdázóinknak hazai pályán az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában a Salgótarjáni Strandépítők KC elleni találkozón. A második félidőben hatalmasat hajráztak a fiúk!

 

Elképesztően mélyről küzdötte vissza magát férfi kézilabdacsapatunk a salgótarjániak elleni hazai rangadón. Az első félidő második fele a vendégeké volt, akik többször hét góllal is vezettek ellenünk, és az utolsó percben mindössze a hatgólos hátrányt sikerült elérnünk. A szünetben Bagyánszki Zsolt helyre tette a fejeket a sérülések miatt meglehetősen szűk keretben, így a vendégek hiába hitték magukat már győztesnek Csömörön, a fiúk foggal-körömmel harcoltak a becsületükért. Turákéknál apa és fia is betalált, ráadásul volt, hogy egymás után, végig hatalmas volt a küzdelem a pályán, és az 53. percre utol is értük a vendégeket, sőt, még a vezetést is átvehettük volna, a megítélt hetes azonban kimaradt. Az utolsó két percben történt gólváltás után így végül egy pontnak örülhettünk. A vert helyzetből való felállás miatt mindenképpen dicséret illeti a srácokat, akik már a dobogón állnak!

 

FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Csömör KSK – Salgótarjáni Strandépítők KC 25-25 (11-17)
2017. november 4. szombat, 18.30
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Nádasdi 5, Perényi 5, Szabó D. 5, Varga K. 3, Gombár 2, Turák Cs. 2, Turák F. 2, Hajdu 1 ill. Varga J. 7, Gyetvai T. 4, Ponyi 4, Dénes 3, Péter 3, Rácz 3, Vurom 1.

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!