Nagy sikerrel zajlott le a VI. Fábián Ferenc Emléktorna: a Csömör KSK a döntőbe jutott, ott azonban a Ferencváros jobbnak bizonyult, a legjobb kapus díjára viszont büszkék lehetünk! A nagypályás kézilabdameccs az élőfüves focipályán igazi kuriózum volt.

 

Rendhagyó kétnapos, nemzetközi jubileumi kézilabda tornát szervezett az alapításának 70. évfordulóját ünneplő Csömör KSK kézilabda szakosztálya szeptember első hétvégéjére. A házigazda csömöriek közönségszórakoztató gálát varázsoltak a nyitómeccsből, kiütötték az Elektromost, majd a hivatalos megnyitó után hiába vezettek a nagybányaiak a mérkőzés jelentős részében, a végén fordított a szívós Honvéd SE. A Ferencváros is felőrölte az Elektromost, ezzel eldőlt, hogy a tavalyi NB II-es bajnok csak az 5. helyért csatázhat majd. A címvédő gödöllőiek elkapták a Honvédot, így még körbeverés is kialakulhatott volna... A csömöriek második meccsükön tompák voltak, a félidei döntetlen után jobban kezdett a Fradi és ezzel el is döntötte a zöld-fehér együttes a meccset. A végén a románok mindent egy lapra feltéve rohamoztak a Gödöllői SC ellen, de a végére elfáradtak, a jó erőkből álló "szomszédok" megnyerték a csoportot és az "alsóházba" küldték a határon túli vendégeket. Kialakult a csoportok végeredménye és az FTC-Honvéd, illetve Gödöllő-Csömör párosítások a vasárnap délelőtti elődöntőkben.

 

 

A hatcsapatos hivatalos program után a jubileum apropóján összecsapott egymással a Minaur SK Nagybánya és a Csömör KSK egy nagypályás, korabeli szabályok szerint játszandó bemutatómeccsen, méltó emléket állítva a közös sporttörténelmünknek. A találkozó igazi kuriózum volt, ráadásul tiszteletét tette az oldalvonal mellett Winkler János, a legidősebb élő csömöri kézilabdajátékos, aki részt vett az 1947-es első edzéseken. Megosztotta velünk emlékeit az időközben a füvespályán zajló meccs alatt, amely nagyszerű hangulatban 16–16-os döntetlennel ért véget. A különleges múltidézés alatt az utolsókat rottyanta a chilis bab és a paprikáskrumpli, az eső is megkímélt minket, úgyhogy szabadtéren fogyaszthatták a vendégek a vacsorát. A magyaros vendéglátást ismerjük, korgó gyomorral senki sem távozott Csömörről.

 

 

Vasárnap délelőtt is korán kezdődött a program: a Fradi átgázolt a Honvédon, a csömöri együttes pedig szenzációs védekezéssel múlt felül a szomszéd Gödöllőt (az első félidőben kapott négy gól az egész torna legjobb védekezési teljesítménye volt 25 perc alatt). Az 5. helyért vívott meccsen, két csalódott csapat összecsapásán úgy tűnt a nyáron teljesen kicserélődött Elektromos számára lesz gyógyír a zárás, a Minaur azonban összeszedte magát és a fordulás után a megfordította a találkozót, az egész torna egyik legjobb játékosa, Szabó Benjamin hathatós segítségével (a hét folyamán interjút is olvashatnak a fiatal magyarajkú tehetséggel). A gödöllőiek hasonló forgatókönyv szerint zajló meccsen szereztek bronzérmet a Honvéd SE ellen, majd jöhetett a finálé, ahol megismétlődött az A-csoport tegnapi zárómeccse, a Csömör KSK és a Ferencváros között. A végig kiélezett meccsen, a fiatalabb erőkből álló zöld-fehérek frissebbek voltak és megnyerték a meccs mellett a VI. Fábián Ferenc Emléktorna vándorserlegét is. Ezzel folytatódott a sorminta a győzteseket illetően (Csömör KSK - 2012, Gödöllői KC - 2013, FTC - 2014, Csömör KSK - 2015, Gödöllői KC - 2016, FTC - 2017), ez pedig csillogó eredményt vetít előre a jövő évi tornára tekintve...

 

 

A díjátadást követően, miután átvehették elismeréseiket a helyezettek, az egyéni különdíjasok és a Fábián Ferenc-díjazottak, hogy a vasárnap se maradjon gasztronómiai különlegesség nélkül, a kétnapos rendezvény egy óriási torta felvágásával zárult. Winkler János a legidősebb csömöri kézilabdázó ragadta magához a kést és kezdte el a fantasztikus díszítésű torta szeletelését, majd elkészültek a rendkívül értékes csapatképek, és önfeledt beszélgetéssel folytatódott az ünneplés. Köszönjük mindenkinek a részvételt, jövőre ismét találkozunk!

 

VI. Fábián Ferenc Emléktorna
2017. szeptember 2-3. Csömöri Sportcsarnok

 

szeptember 2. szombat
9.00 Csömör KSK – Budapesti Elektromos SE 32–15 (15–5)
10.15 Megnyitó
10.45 Minaur SK Nagybánya – Budapesti Honvéd SE 14–18 (12–9)
12.00 Budapesti Elektromos SE – FTC 16–23 (7–9)
13.15 Budapesti Honvéd SE – Gödöllői SC 19–22 (8–13)
14.30 Csömör KSK – FTC 16–22 (8–8)
15.45 Minaur SK Nagybánya – Gödöllői SC 20–23 (11–10)
18.30 Nagypályás bemutatómérkőzés

 

A csoportok végeredménye:

A-csoport: 1. FTC 4 pont, 2. Csömör KSK 2 p, 3. Budapesti Elektromos SE 0 p.

B-csoport: 1. Gödöllői SC 4 p, Budapesti Honvéd SE 2 p, Minaur SK Nagybánya 0 p.

 

A VI. Fábián Ferenc Emléktorna ideje alatt végig ingyenesen látogatható a Csömör KSK történeti kiállítása a Csömöri Sportcsarnokban!

 

szeptember 3. vasárnap
9.00 FTC – Bp. Honvéd SE 27–19 (12–10)
10.15 Gödöllői SC – Csömör KSK 12–17 (4–10)
11.30 5. helyért: Bp. Elektromos SE – Minaur SK Nagybánya 24–26 (8–6)
13.00 3. helyért: Gödöllői SC - Honvéd SE 20–18 (6–8)
14.30 Döntő: Csömör KSK - FTC 20–24 (8–11)
16.00 Eredményhirdetés, a Fábián Ferenc-díj átadása

 

A torna legjobb mezőnyjátékosa: Kiss Bence (Ferencvárosi TC)
A torna legjobb kapusa: Ékes Ádám (Csömör KSK)
A torna gólkirálya: Vajda Álmos (Honvéd SE)

 

 

Fábián Ferenc-díj 2017-es kitüntetettjei:

 

dr. Kiss Dezső méltatása:
A Nagybánya csapatkapitányaként 1973-ban játszott a Csömör ellen és a sportkapcsolaton kívül is szoros baráti és családi kapcsolatot ápolt és ápol a mai napig az akkori ellenfelekkel. Nemzetközi szerepléseink legszebb emléke Nagybánya, ehhez az ő személye is nagyban hozzájárult.

 

Tóth Fekete Sándor méltatása:
Ugyan nem Csömörön nevelkedett játékos, de miután ide igazolt, ezer szállal kötődött a településhez, és végig hű maradt a kék-sárga csapathoz. Minden idők egyik legeredményesebb és leghűségesebb csömöri játékosa. Az ellenfelek rettegték a nevét, fantasztikus fizikuma, alkata volt, bombái a védjegyévé váltak.

 

Gratulálunk a csapatoknak!

 

Kapcsolódó albumok: