Férfi kézilabdacsapatunk idegenben képtelen volt megszorongatni az NB II-ben közvetlen riválisnak számító Gödöllői KC együttesét, a rengeteg kihagyott ziccer miatt még a pontszerzés sem jött össze, így ellenfelünk pontszámban beért a tabellán.

 

A meccs elején eladott számos labda rányomta a bélyegét a folytatásra, a 6. percben már 5-1 állt az eredményjelzőn, innen pedig képtelenek voltunk közelebb férkőzni a hazaiakhoz. A félidő hajrája is szörnyen sikerült, sorozatban négy gólt lőttek a gödöllőiek, így már hét góllal is vezettek. A második félidőben megingathatatlan hittel még lett volna esély megfordítani az állást, ez azonban nem jött össze. Néhány csömöri szempontból tévesnek tűnő játékvezető ítélet ugyan felpaprikázta a csapatot annyira, hogy keményebbé tették a fiúk a védekezést (érdekes, hogy kiállítás nélkül lehoztuk a találkozót), fel is zárkóztunk két gólra, a kihagyott ziccerek miatt azonban ennél jobban nem tudtuk megszorongatni a hazaiakat. Továbbra sem tudunk nyerni Gödöllőn, így ellenfelünk pontszámban beért a tabellán.

 

FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 17. FORDULÓ
Gödöllői KC – Csömör KSK 32–26 (18–12)
2019. március 24. vasárnap, 15.00
Gödöllő
Gólszerzők: Márkus 11, Gombás 5, Józsa 5, Kocsis 4, Bagó 3, Kapdos 2, Hegyi 2 ill. Bakos 5, Bártfay 5, Sánta 5, Békefi 2, Szűcs M. 2, Tengely 2, Turák F. 2, Kovács M. 1, Rohodi 1, Turák Cs. 1.

 

KÖVETKEZIK:
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 18. FORDULÓ
Csömör KSK – VS Dunakeszi
2019. március 31. vasárnap, 17.30
Csömöri Sportcsarnok

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!