Ahogy azt már megírtuk, a VIII. Fábián Ferenc Emléktornán a szokásoknak megfelelően átadásra került a Fábián Ferenc-díj is, amely idén Agárdi Mihályt és Turák Csabát illette meg. Mindketten rengeteget tettek és tesznek a csömöri kézilabdáért.

 

Az emléktornán a névadó Fábián Ferenc fiai, Ferenc és Pál hagyományosan átadják a Fábián Ferenc-díjat: az idei díjazottak Agárdi Mihály és Turák Csaba.

 

Agárdi Mihály méltatása:
Az ifjúsági csapat kapusaként lett a csömöri kézilabdacsalád értékes tagja. Aktív sportolói pályafutása után is ezer szállal kötődött a sportkörhöz. A női csapat nagyvonalú támogatójaként jelentős szerepe volt abban, hogy a gárda kivívta a NB I-es szereplés jogát.

 

Turák Csaba méltatása:
Régi, legendás vezetői és játékosi erényekkel rendelkezik. A karbantartástól az edzői feladatokig mindent egyforma alapossággal, alázattal végez. Klubszeretete a legnagyobbak közé emeli.

 

A Fábián Ferenc-díj eddigi kitüntettjei:
2012 - Simó László, testnevelő tanár, utánpótlásedző
2013 - Bagyánszki Zsolt testnevelő tanár, utánpótlásedző
2014 - az 1964-ben NB I-be jutó csömöri férfi kézilabdacsapat tagjai
2015 - Bagyánszki György és Bátovszki Ferenc, legendás csömöri játékosok
2016 - dr. Paulovics Mihály, korábbi településvezető
2017 - dr. Kiss Dezső és Tóth Fekete Sándor
2018 - Bátovszki György, korábbi polgármester
2019 - Agárdi Mihály és Turák Csaba

 

Gratulálunk a díjazottaknak!