A Magyar Kézilabda Szövetség Elnökségének döntése alapján lezárultak a bajnokságok, további mérkőzések híján kiesők, dobogósok és bajnokok sem lesznek, olyan, mintha ez a szezon nem is lett volna. Férficsapatunk vezetőedzője, Bagyánszki Zsolt értékelt.

 

A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége előbb a koronavírus-járvány miatt március közepén felfüggesztette a 2019/2020-as idény valamennyi, az MKSZ és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokságát és kupasorozatát, majd döntött azok sorsáról és végeredmény nélkül, befejezettnek nyilvánította azokat. Ez a döntés a csömöri felnőtt férfi kézilabdacsapatot kifejezetten érzékenyen érintette, hiszen Bagyánszki Zsolt együttese kiváló formában volt, több, mint egy éve veretlenül menetelt az NB II-ben, listavezetőként várhatta a hátralévő hét fordulót és nagy harcban volt a bajnoki címért a hazai pályán novemberben legyőzött salgótarjániakkal.

 

– Az elmúlt hetek fejleményei alapján várható volt a döntés a szövetség részéről, és tulajdonképpen így könnyebb, felszabadultabb érzés, hogy vége az ebből fakadó bizonytalanságnak – értékelt Bagyánszki Zsolt vezetőedző. – Összességében azonban rendkívül szomorúak vagyunk, nagyon sajnáljuk, hogy így ért véget a szezon. Már a bajnokságok felfüggesztése is rosszkor jött, mert remek formában és hosszú, jó szériában voltunk, az élről várhattuk a folytatást, de természetesen az egészség a legfontosabb, így helyes döntés született. Nagyon ritka a kézilabdában egy veretlen szezon, mi most húsz tétmeccse veretlenek vagyunk, nagyon jó esélyünk volt a bajnoki címre, és azt szerettük volna, ha a pályán dől el a küzdelem a riválisokkal szemben. Bízunk benne, hogy mihamarabb visszaáll az élet a normális kerékvágásába!