
Az NB II csonka szezonjának élcsapatai, egészen pontosan legjobb négy együttese gyűlik össze a Csömöri Sportcsarnokban, hogy részt vegyen a IX. Fábián Ferenc kézilabda emléktornán. Házigazda férfi kézilabdacsapatunk mellett a kétszeres győztes, állandó résztvevő Gödöllői KC, az ezüstérmesként végző, legkomolyabb rivális Salgótarjáni SKC, illetve a székesfehérvári Alba Regia SE lép pályára a felkészülési tornán. Nemcsak látványos és küzdelmes, de szakmailag is remek meccsekre van kilátás. Igyekszünk egy délutánba besűríteni a világjárvány miatt elmaradt izgalmas bajnoki hajrát, és ugyan nem hivatalos formában, de végeredményt "hirdetni" az NB II-es csoportunkban.
- Nagyon örülök neki, hogy ilyen erős csapatok, közvetlen riválisaink elfogadták a meghívásunkat, idén is rangos tornára van kilátás, amely remekül illik a felkészülésünkbe - nyilatkozta Bagyánszki Zsolt, a Csömör KSK vezetőedzője. - Igencsak kiemelkedő, komoly ellenfeleink lesznek két héttel a bajnokság rajtja előtt, így fel tudjuk majd mérni, hogy miben kell még fejlődnünk. A torna eredménye ugyan nem tekinthető majd a bajnokság hivatalos végeredményének, de ebben a rendhagyó helyzetben mégis egyfajta lezárásnak számít. Színvonalas meccsekben biztosan nem lesz hiány.
A tavaly elindult hagyománynak megfelelően a IX. Fábián Ferenc kézilabda emléktorna délelőtti programjában ismét helyet kap a női felkészülési torna, így felnőttcsapatunk mellett a BVSC-Zugló és a Veresegyház VSK együtteseinek találkozóit is megtekinthetjük.
Az eddigi Fábián Ferenc férfi kézilabda emléktornák győztesei:
2012 - Csömör KSK
2013 - Gödöllő KSC
2014 - Ferencvárosi TC
2015 - Csömör KSK
2016 - Gödöllői KC
2017 - Ferencvárosi TC
2018 - Rév TSC
2019 - Csömör KSK
IX. Fábián Ferenc kézilabda emléktorna
2020. augusztus 30. Csömöri Sportcsarnok
a női torna programja:
9.00 Csömör KSK – BVSC-Zugló
10.15 BVSC-Zugló – Veresegyház VSK
11.30 Veresegyház VSK – Csömör KSK
12.45 női eredményhirdetés, díjátadás
a férfitorna programja:
13.30 elődöntő I.: Csömör KSK – Gödöllői KC
14.30 megnyitó
15.00 elődöntő II.: Salgótarjáni SKC – Alba Regia SE
16.30 3. helyért
18.00 döntő
19.30 férfi eredményhirdetés, a Fábián Ferenc-díj átadása
A IX. Fábián Ferenc kézilabda emléktorna ideje alatt végig ingyenesen látogatható a Csömör KSK történeti kiállítása a Csömöri Sportcsarnokban! Figyelem! Az új házirend értelmében a Csömöri Sportcsarnok teljes területén (edzések, mérkőzések során a küzdőtér kivételével) a maszk használata kötelező! Maszk nélkül a sportcsarnokban tartózkodni TILOS!
A BELÉPÉS INGYENES!
A IX. Fábián Ferenc férfi kézilabda emléktorna csapatai:
Csömör KSK
házigazda, 9. részvétel
alapítva: 1947
legjobb eredmény: háromszoros győztes (2012, 2015, 2019)
vezetőedző: Bagyánszki Zsolt
Alba Regia SE
1. részvétel
alapítva: 1999
legjobb eredmény: -
vezetőedző: Grőber Mátyás
Gödöllői KC
9. részvétel
alapítva: 1991
legjobb eredmény: kétszeres győztes (2013, 2016)
vezetőedző: Bartos Gábor
Salgótarjáni SKC
1. részvétel
alapítva: 2002
legjobb eredmény: -
vezetőedző: Nigrínyi Tibor
Szurkoljunk együtt csapatainknak!