Kajak-kenu

Egyesben finálézott

A gyorsasági kajak-kenusok idei második válogatójára is Szegeden került sor. A kétszeres világbajnok csömöri Balaska Márk 200 méteren döntőbe jutott egyesben, 500 méteren azonban sem egyesben, sem párosban nem sikerült a fináléba kerülés.

Szegeden került sor a gyorsasági kajak-kenusok idei első válogatójára, amelyen a csömöri Balaska Márk többször is hajóba szállt. A kétszeres világbajnok 200 méteren egyéniben nem jutott döntőbe, 500 méteren a négyessel pedig hatodikként zárt!

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is támogatja a kiemelkedően teljesítő, nemzetközi versenyeken szereplő csömöri sportolókat Csömör Nagyközség Önkormányzata, így a gyorsasági kajak-kenu szakág világbajnokát, Balaska Márkot is.

A multisport Európa-bajnokság keretein belül rendezik a kajak-kenu sportág kontinensviadalát is Münchenben augusztus 18. és 21. között, amelyre Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány is keretet hirdetett. Ennek tagja a csömöri Balaska Márk is.

Szolnokon rendezték a gyorsasági kajak-kenusok idei második világbajnoki válogatóját, amelyen a csömöri Balaska Márk ismét korábbi társával, Birkás Balázzsal harcolt a győzelemért. Közel jártak hozzá, mindössze három tized választotta el őket az aranytól!

Szegeden került sor a gyorsasági kajak-kenusok idei első világbajnoki válogatójára, amelyen a csömöri Balaska Márk is hajóba szállt régi-új társával, Birkás Balázzsal. A kétszeres világbajnok sprinterduó ezúttal sem adta alább az aranyéremnél!

A Magyar Honvédség Sportszázad állományából jelenleg három katonasportoló vesz részt a déli határszakasz védelmének biztosításában, Birkás Balázs szakaszvezető mellett két őrmester, Koleszár Mátyás és a csömöri Balaska Márk.

A kétszeres világbajnok csömöri kajakos, Balaska Márk nem volt elégedett az elmúlt szezonjával. A jövőben a K-2 200 méterre és az ötszázra fókuszál, tervei szerint Birkás Balázzsal, vagy Csizmadia Kolossal is el tudná képzelni magát a hajóban.

A romániai Pitestiben rendezték meg a maraton kajak-kenu világbajnokságot. A szakág idei legfontosabb viadalán a magyar és a nemzetközi mezőny legjobbjai mind részt vettek, többek között az Őry Zsomborral egy hajóban induló csömöri Solti László.

A Szegeden rendezett gyorsasági kajak-kenu országos bajnokságon kétszer is dobogóra állhatott egy négyes tagjaként a csömöri Balaska Márk: 500 méteren bronzérmet vehetett át, míg 200 méteren országos bajnoki címet ünnepelhetett a társaival.

A kajak-kenu maraton szakág egyik legjobbja, a csömöri Solti László volt a leggyorsabb K1 férfi 10 000 méteren a Békésszentandráson rendezett 50. Simon Fiala Emlékversenyen! A Vasas SC kajakozója az aranyérem és a trófea mellett pénzdíjat is átvehetett.

A lengyelországi Poznanban rendezték meg a gyorsasági kajak-kenusok idei Európa-bajnokságát, ahol K-2 200 méteren a csömöri Balaska Márk Csizmadia Kolos párjaként állt rajthoz. Az egység az ötödik helyezéssel fejezte be a rangos versenyt.

Oldalak