RG

Egyre jobb formában

Nagy érdeklődés mellett zajlott a tornászok Waberer’s felnőtt országos bajnoksága a Központi Tornacsarnokban. A csömöri Péter Sára ismét egyre jobb formában szerepel, egyéni összetettben ötödikként zárt, a csapatával pedig a hatodik helyen végzett.

A nagy múltú Győri AC együttesénél folytatja a pályafutását a tehetséges csömöri tornász, Péter Sára. A Világkupa-ezüstérmes tehetség motiváltan vágott neki a szezon előtti felkészülésnek, több szeren is gyakorol, hogy megmutathassa a tudását.

Hétvégén a fővárosi Központi Tornacsarnokban szép számú néző előtt zajlott le az országos szerbajnokság a tornászoknál, ahol a rangos mezőnyben az ifjú csömöri tehetség, Péter Sára talajon fényesen csillogó bronzérmet szerzett.

A győri Olimpiai Sportparkban rendezték az idei utolsó hazai tornaversenyt, amelyen természetesen a csömöri Péter Sára is részt vett: a Postás SE B-csapatának tagjaként ezüstéremmel zárt a hölgyek szuper csapatbajnokságának összetettjében!

Nemzetközi versenyre utaztak a csodálatos fekvésű horvát tengerparti Zárába a csömöri ritmikus gimnasztikázók. Érthető a lányok fülig érő szája: a Sellő Kupán többen is dobogósok lettek és még a csapatépítő kirándulásra is jutott idő.

Nagy érdeklődés mellett zajlott a tornászok Duna Aszfalt országos bajnoksága a Központi Tornacsarnokban. A szerenkénti döntők első napján ugráson ezüstérem került a csömöri Péter Sára nyakába, másnap a gerendán pedig bronzmedált szerzett.

Ritmikus gimnasztikázóink vezetőedzője, Juhász Éva bemutatóedzést és toborzót is tart a vasárnapi Sportnapon: délelőtt 9 és 11 óra között kipróbálási lehetőséggel várja az 5 és 15 év közötti lányokat a Csömöri Sportcsarnokban!

Ritmikus gimnasztikázóink vezetőedzője, Juhász Éva hetente háromszor is várja a gyerekeket a Csömöri Sportcsarnokban tartott edzésekre: a kezdő csoport kedden és csütörtökön 15.30-17.00 között, szombaton 8.30-10.00 között tréningezik.

A Csömör KSK ritmikus gimnasztikázói Juhász Éva vezetőedző iránymutatása mellett indultak első versenyükön, a Sziget Kupán, ahol csodálatos gyakorlatokat mutattak be, ennek eredményeképpen pedig halmozták a dobogós helyekkel járó érmeket.

A csömöri Péter Sára nyolcadik helyen végzett az ugrás fináléjában a tornászok bázeli Európa-bajnokságán, a szerenkénti döntők első napján. A fiatal versenyző, elmondása szerint mindkét ugrását elrontotta, így roppant csalódottan értékelt.

Kihirdette az áprilisi Európa-bajnokságra utazó női tornaválogatott keretét Draskóczy Imre szövetségi kapitány, amelyben a csömöri Péter Sára mellett Székely Zója és Bácskay Csenge (mindhárman Postás SE), illetve Kovács Zsófia (DKSE) is helyet kapott.

Két ezüstérmet is begyűjtött a Duna Aszfalt Szer Országos Bajnokságon a csömöri tornász, Péter Sára, aki ugráson és talajon is közel járt a győzelemhez a Központi Tornacsarnokban. A közelgő Európa-bajnokság előtt biztató a formája.

Oldalak