A megye II-es mezőny két legjobb formában lévő együttese csap össze szombaton Gyömrőn: nagypályás focicsapatunk a listavezetőhöz látogat. Mindkét gárda öt győztes találkozóval a háta mögött néz farkasszemet a másikkal. Jöhet a forduló slágermeccse!

 

Szenzációs mérleggel kezdte a tavaszt nagypályás focicsapatunk, amely a szezon féltávjánál büszke lehet 8-1-1-es mérlegére. Az utóbbi hetekben sorra gyűrte le Illés Károly együttese a tabella élmezőnyében helyezkedő ellenfeleket, a ráhangolódás után most szombaton pedig jöhet a legrágósabb falat. A listavezető UFC Gyömrő ősszel Csömörön kétgólos sikert aratott, idén egyelőre 100%-os, kiemelkedik a mezőnyből, tavaly nyár óta a hazai pályán lejátszott tíz bajnoki meccsén 48-szor talált be aktuális ellenfelének és mindössze egy (!) gólt kapott! Ennek ellenére közel sem verhetetlen, mindkét dobogós otthonában elhasalt, a Vác-Deákvár SE és a Leányfalu SE is megtréfálta a gyömrőieket.

 

Fontos hiányzóink akadnak szép számmal, hiszen eltiltás miatt a középpálya motorja, Altsach és a gólgyáros, Dencz sem léphet pályára az alapemberek közül, Tihanyi hetek óta sérült, a többi maródiról nem is beszélve, így minden hadra fogható játékosra szükség lesz a szombati rangadón!

 

ONLINE MECCSFÜZETÜNK INNEN TÖLTHETŐ LE!

 

LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 22. FORDULÓ
UFC Gyömrő – Csömör KSK - zárt kapus mérkőzés
2021. április 24. szombat, 16.30
Gyömrő

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!