KERÉKPÁR - A CUBE-CSÖMÖR TÖRTÉNETE

 

A kerékpáros szakosztály 1999. januárjában alakult, az alábbi célkitűzésekkel:
- az ifjúság sportszeretetre, mozgásigényre való nevelése
- kulturált elfoglaltság biztosítása a fiatalság körében
- részvétel a magyar és nemzetközi kerékpáros versenyrendszerben
- a sportág számára utánpótlás-nevelése, versenyzők felfedezése, kinevelése

Ebben a szellemben működik a szakosztály több, mint 15 éve, sikerült bajnokokat nevelni szinte minden korosztályban. A szakosztály a legfiatalabbaktól kezdve (8-10 évesek), felnőtt korig nevel versenyzőket. A taglétszám jelenleg 30 fő.

 

A Cube-Csömör a mountainbike szakág utánpótlásképzésében vesz részt, hazai és külföldi versenyeztetésre, új tehetségek felfedezésére koncentrál. A csömöri csapat szinte minden versenyen az összes kategóriában dobogóra tud állni. Ez a rendszeres edzésprogramnak, a remek edzői munkának, a biztos szervízháttérnek köszönhető, melyhez Csömör Nagyközség Önkormányzata, és a jelenlegi szponzorok, nevesül a Shimano és a Cube kerékpárok hazai forgalmazója járul hozzá nagyban. A sikereket látván a Magyar Kerékpáros Szövetség is beszállt a támogatói körbe az edzőtáboroztatás megszervezésével, illetve a versenyeztetés anyagi hátterét biztosítva. Szintén a sikereknek köszönthetően az MKSZ által kiírt műhelytámogatási forrásokra is rendszeresen tudnak eredményesen pályázni.

 

 

A csömöri csapat tagjainak nagy része a Magyar Kerékpáros Szövetség utánpótlás-válogatottjában is versenyzett. Be is váltotta a hozzá fűzött nagy reményeket Valter Attila, aki a külföldi versenyeken rendszerint dobogós helyet szerzett, és a magyar mezőnyben is kiemelkedően teljesített. A várakozásokat igazolva, 2020-ban megnyerte a Tour de Hongrie-t a CCC Team színeiben, majd többször is rajthoz állhatott az egyik leghíresebb háromhetesen, a Giro d'Italián. A 2021-es olasz körversenyen három napon keresztül viselhette az összetett elsőnek járó rózsaszín trikót! Sikersorozatunkat az erős szakmai háttérmunkán túl a csapatszellem, összetartás, a szülői támogatás, és a biztos anyagi háttér működteti. A tokiói olimpia országúti versenyén induló magyar kvótás is csömöri volt: Valter Attila!

 

A Csömöri Bringafesztivál helyszínéül szolgáló bringapálya nem jött volna létre, ha nincs a Cube-Csömör kerékpáros egyesület. A pályaútvonalak kijelölése, a pálya útvonaljelző-táblák kihelyezése, a szekciók kijelölése Valter Tibor, az egyesület vezetése alatt az egyesületi tagok, a községgondnokság, családtagok, barátok, önkéntesek munkájának eredménye.

 

Friss infók az egyesület honlapján, és közösségi oldalán találhatóak:

 

http://www.csomor-kerekpar.hu/

www.facebook.com/CubeCsomor