Kerékpár

Miskolci éremeső

Miskolcon kezdődött az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő idei Borsod MTB Series. A népes különítménnyel utazó csömöri bringások a különböző korosztályokban három arany-, három ezüst-, és egy bronzéremmel zártak!

Március végén került sor a már hagyományosnak nevezhető Kometa-BringaSport edzőtáborra, amelyre a hazai kerékpáros utánpótlásképzés legjobbjai kaptak meghívást. A csömöri fiatalok közül többen is képviselték klubunkat.

A csömöri Valter Attila hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a májusi Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen. A magyar bajnok a közösségi oldalán tett ki egy képet az "Amore Infinito" (végtelen szerelem) és az "Irány a Giro" felirattal.

Kazincbarcikán, a Csónakázó-tó körül kijelölt pálya adott otthont az immáron XII. KolorCross terepkerékpáros versenynek, amely egyben a 2023-2024-es Magyar Kupa-sorozat első állomása is volt. A mieink három arany- mellett egy ezüstérmet szereztek.

Óriási hajrában nyerte meg a cyclocross Superprestige-sorozat nyitányát a csömöri Vas Barnabás a belgiumi Overijse városában. A fiatal tehetséget újabb aranyéremhez segítette a szakágban a remek formája.

A holland GP Oisterwijk C2-es kategóriás cyclocross viadalon folytatta a 2023-2024-es terepkerékpáros idényét a csömöri Vas Barnabás. A 17 éves tehetség ezúttal is hozta remek formáját, amely kis híján dobogós helyezést ért a számára.

A felvidéki Szelcsén rendezett C2-es cyclocross versenyen a fiatalabb korosztályokban is számos magyar kerekes mérettette meg magát. A Cube-Csömör ifjú tehetsége, Hegedűs Heléna magabiztosan nyert az U15-ös kategóriában.

Idén a Kamaraerdőben a Cyclocross Challenge első futamával vette kezdetét a hazai cyclocross szezon. Kellemes időjárás és száraz pálya várt a kerékpárosokra a szintben bővelkedő ösvényeken, ahol több csömöri fiatal is rajthoz állt.

A Cube-Csömör számos bringása nyeregbe pattant a Csákvár Maratonon, ahol az U19-es fiúk teljes mértékben kisajátították a dobogót. A közép távon a Vock-Kardos-Varga trió érmei mellett további dobogós helyezésekre is büszkék lehetünk.

A Prágától északra fekvő Mladá Boleslavban folytatódott a cseh Toi Toi Kupa cyclocross sorozat, amelyen a juniorok között Vas Barnabás ezúttal ezüstérmet nyert! A Cube-Csömör remek formában lévő kerekese az utolsó pillanatig harcban volt a győzelemért!

A 117. Lombard Kör országúti kerékpárversennyel folytatódott a 2023-as WorldTour-sorozat, Como és Bergamo között 238 kilométer várt a kerekesekre. A holland Jumbo-Visma színeiben a 22. helyen végzett a csömöri Valter Attila.

Az ostravai Dolní Vítkovicében rendezték meg a Grand Prix Ostrava C2-es UCI-kategóriás cyclocross versenyt, míg egy nappal később a CX Európa Kupa első fordulóját. A csömöri Vas Barnabás mindkét nap felállhatott a dobogóra!

Oldalak