Tenisz

Nyitva a csömöri teniszpálya!

Ahogy éledezik a tavaszi időjárás, úgy válnak egyre aktívabbá a salakpályás tenisz szerelmesei! A csömöri pálya borításának karbantartása megtörtént, a hálók a helyükre kerültek, így a létszámlimit megtartása mellett ismét használhatóak a pályák!

Az utóbbi hetek időjárása nem teszi már lehetővé a Csömöri Szabadtéri Sportközpont teniszpályáinak használatát, megtörtént a téliesítés, a hálók leszerelése, így hivatalosan is véget ért a 2020. évi teniszezési lehetőség. Nyitás jövő tavasszal!

Az őszi csömöri Sportnap keretén belül idén is ideális időjárási körülmények között, remek hangulatban rendeztük meg a páros teniszversenyünket a salakpályán, amelyen ezúttal a Tajti Endre-Várkonyi András duó diadalmaskodott.

Harmadik számú kiemeltként kezdte a korosztályos, U18-as országos teniszbajnokságot a csömöri Jánosi Luca, aki játékveszteség nélkül egészen az elődöntőig menetelt a fővárosi tornán. A finálé kapujában állította meg az MTK tehetsége, Szabanin Natália.

Vendégjátékosként számított a csömöri teniszezőre, Jánosi Lucára a Budaörsi SC a női Szuperligában. Tehetségünk egyesben és párosban is kitett magáért, három győzelemmel és négy vereséggel zárt, csapata pedig ötödikként.

Ahogy éledezik az igazi nyári időjárás, úgy válnak egyre aktívabbá a salakpályás tenisz szerelmesei! A csömöri pálya borításának karbantartása megtörtént, a hálók a helyükre kerültek, így a létszámlimit megtartása mellett ismét használhatóak a pályák!

Szépen lassan a teniszvilág is éledezik és újraindul: a Fehérvár Kupán nyolcadik kiemeltként a csömöri Jánosi Luca is pályára lépett, de sajnos nem jutott tovább az első fordulóból, miután Dankó Vanesa Dalma két szettben jobbnak bizonyult.

A Nemzeti Edzés Központban került megrendezésre a HE-DO fedettpályás országos bajnokság, ahol a csömöri teniszező, Jánosi Luca is pályára lépett a felnőttek mezőnyében. Ifjú tehetségünk egyesben és párosban is a második fordulóig jutott.

Az 1. számú kiemelt csömöri tenisztehetség, Jánosi Luca tornagyőzelemmel kezdte a 2020-as évet az U18-as fedettpályás országos bajnokságon a Nemzeti Edzés Központban. Büszkeségünk szettveszteség nélkül zárta a viadalt.

Az utóbbi hetek időjárása nem teszi már lehetővé a Csömöri Szabadtéri Sportközpont teniszpályáinak használatát, megtörtént a téliesítés, a hálók leszerelése, így hivatalosan is véget ért a 2019. évi teniszezési lehetőség. Nyitás jövő tavasszal!

Sűrű napokon van túl a csömöri teniszező, Jánosi Luca, aki alighogy befejezte az egyik budapesti tornát, rögtön jelenése volt egy másikon. A fáradtság ellenére a Mesterversenyen is remekelt, egészen a döntőig jutott, végül ezüstéremmel zárt.

Egészen a fináléig kitartott a csömöri teniszező, Jánosi Luca lendülete az ITF G4 Budapest Open nemzetközi salakpályás viadalon, ahol a döntőben a cseh Nikola Bartunkova tudta csak megállítani magabiztosan menetelő tehetségünket.

Oldalak