Kajak-kenu

Egyesben finálézott

A gyorsasági kajak-kenusok idei második válogatójára is Szegeden került sor. A kétszeres világbajnok csömöri Balaska Márk 200 méteren döntőbe jutott egyesben, 500 méteren azonban sem egyesben, sem párosban nem sikerült a fináléba kerülés.

Szegeden került sor a gyorsasági kajak-kenusok idei első válogatójára, amelyen a csömöri Balaska Márk többször is hajóba szállt. A kétszeres világbajnok 200 méteren egyéniben nem jutott döntőbe, 500 méteren a négyessel pedig hatodikként zárt!

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is támogatja a kiemelkedően teljesítő, nemzetközi versenyeken szereplő csömöri sportolókat Csömör Nagyközség Önkormányzata, így a gyorsasági kajak-kenu szakág világbajnokát, Balaska Márkot is.

Az őszi szünet előtt még összegyűlt Szolnokon a magyar kajak-kenu színe-java, hogy rajthoz álljanak a világversenyek lezárultával az országos bajnokságon is. Az Eb- és vb-győztes csömöri Balaska Márk ezúttal több számban is dobogóra állhatott.

Ahogy Balaska Márkék hazajöttek a csehországi felnőtt kajak-kenu világbajnokságról, egymást érik a meghívások a különböző televízióstúdiókba, interjú felvételekre és élménybeszámolókra. Többek között a DigiSport Reggeli start című műsorától.

Az Eb-sikerek után is elkényeztetik a szurkolókat a magyar kajakosok: a racicei felnőtt kajak-kenu világbajnokságon a szombati döntők során a szakadó esőben 200 méteren a csömöri Balaska Márk Birkás Balázzsal egy hajóban világbajnoki aranyérmet nyert!

A szolnoki szétlövésben küzdött meg a világbajnoki indulásért a Balaska Márk-Birkás Balázs kajakpárosnak a Horváth Bence, Szomolányi Máté duóval. A friss Eb-győztes csömöri tehetség és társa győzött, így ők utazhatnak a racicei világbajnokságra!

Szenzációs versenyzéssel Európa-bajnoki aranyérmet szerzett Balaska Márk a plovdivi felnőtt kajak-kenu Eb-n! Az év csömöri sportolója Birkás Balázzsal egy hajóban ragyogó teljesítménnyel, fölényesen nyert a 200 méteres döntőben. Gratulálunk!

Hétvégén Szolnokon szállt hajóba a csömöri Balaska Márk, aki Birkás Balázzsal ezüstérmet szerzett a II. Felnőtt és ifjúsági, U23 és II. Parakenu válogatóversenyen, így eldőlt, hogy az Európa-bajnokság után kajakos szétlövés dönt a vb-indulásról.

A felnőttek között is kijutott az Európa-bajnokságra 20 éves kajakos büszkeségünk, Balaska Márk, aki Birkás Balázzsal megnyerte a hétvégi felnőtt Eb-válogatót Szegeden! Ezzel az eredménnyel biztossá vált, hogy visszalép a páros az U23-as Eb-től!

Sikeres hétvégét zárt az év csömöri sportolója, Balaska Márk kajakozó, aki az U23-as Európa-bajnokság szegedi válogatóján két arannyal és egy ezüstéremmel biztosította helyét a belgrádi Eb-re utazó csapatban, párosban és négyesben is számítanak rá.

A hónapokig tartó monoton felkészülés után végre a kajak-kenu társadalom számára is beindult az idei szezon. Az év csömöri sportolójának megválasztott Balaska Márk már a Honvéd SE színeiben ült hajóba a szegedi Felnőtt, Ifjúsági és Parakenu Rangsorolón.

Oldalak